2024. évi

FUTABUDA
A Dunakanyarban

Terepfutás


52 évnyi terepfutó versenytapasztalatom alapján állíthatom, hogy az ország legszebb és legjobban futható hegyi terepén nyargalhattok itt az enyhe emelkedőkön és lejtőkön, hatalmas fák árnyékában, egy - a fenti képen is látható - hűvös és mély, vadregényes szépségű patakvölgyben, a Dunakanyar legészakibb oldalán.                                                       Ezt nem szabad kihagyni!


  Fülöp József
  rendező




KIÍRÁS



A futás eredménye beleszámít az Ötpróba Párizsba sorozatba, de attól független, helyszíni díjazású esemény, azonban a parkolóban az Ötpróba sátránál lehetőséged van átvenni a pontjaidért járó jutalmakat! (Akik az ötpróba pontokra hajtanak azoknak már a nevezéskor ajánlatos megadni az azonosítójukat, de lehet közvetlen a futás utáni napokban is).

Időpont: 2024. július 21. vasárnap, 11 óra.

Távok: 6,1km (+/- 205m szintkülönbséggel) és 14km (+/- 356m szintkülönbséggel).
A választott távot még a rajt előtti utolsó pillanatban is módosítani lehet a számítógépben a helyszínen, de az eredménylistába csak az kerül be, aki futás közben nem változtatott, mert a verseny közben az adatbázisba belejavítani nem lehet.
Szintidő nincs.

Díjazás:
Mindkét táv abszolút női és férfi 1÷3 helyezettjei kupadíjazásban részesülnek, valamint ingyenes indulást nyernek a következő FUTABUDA versenyre.
Minden egyes 10 éves korosztályban egészen a legidősebb résztvevőkig az 1÷3. helyezetteknek, mindkét távon, külön férfi / női éremdíjazás lesz (a hosszútávon csak 10 éves kortól felfelé, a rövidtávon viszont a 10 éven aluliakon kívül lesz egy külön 10-14 és egy 15-19 éves korosztály is). A korosztályok besorolásakor a verseny évében bármikor betöltött évszám számít és az azonos számjeggyel kezdődő korúak alkotnak egy korosztályt (pl: 60÷69 évesek).

Nevezni levélben a fulop@futabuda.hu címen, illetve online itt a futabuda.hu honlapon alul a NEVEZÉS-i felületen lehet július 19.-én 22 óráig. Ez időpont után már csak a futás napján a versenyközpontban lehet nevezni emelt díjazással.
Az első 200 nevező a rendezvényre készült egyedi, többszínű, fém befutóérmet kap. A nevezéskor kérem megadni a név mellett, a születési évet, a távot és - ha van - egy otthonról magával hozandó rajtszám számát is. Akinek nincs ilyen, bármilyen korábbi versenyről maradt darab az papírrajtszámot kap lévén környezetkímélő, önköltséges esemény.
Akik a helyszínen kapnak számot, azok vagy a versenyközpontban, vagy, akik átutalták a nevezési díjat, azok 10:30 után a rajthelyszínen is át tudják venni.
Az aktuális RAJTLISTA megtekinthető itt az oldal alján levő gombra kattintva. Kérem, hogy minden nevezett ellenőrizze adatainak helyességét!

Nevezésével minden résztvevő elfogadja, hogy saját felelősségére fut, valamint azt, hogy a neve a rajt- és eredménylistában megjelenjen.

A nevezési díj: (az előző évi, mindkét távon és nemben az abszolút 1÷3 helyezetteknek ingyenes, de nevezni nekik is kell) az előnevezetteknek 2024 március 31.-ig kifizetve 3000 Ft. (18 év alatt és 65 év felett, valamint a hallássérülteknek - továbbiakban kedvezményeseknek) 2000 Ft). Áprilisban és májusban fizetve 4000 Ft. (kedvezményeseknek 3000 Ft). Júniusban és legkésőbb július 19.-én fizetve 5000 Ft, (kedvezményeseknek 3500 Ft.). Aki a fizetést időben megtette és otthonról hozott, levélben lejelentett rajtszáma is van, annak a 21.-én a verseny előtt nem is kell feljönnie a versenyközpontba - egyből mehet a starthelyre. Utalás esetén, amennyiben az utaló személye nem azonos a nevezőével kérem a közlemény rovatban feltüntetni a nevező(ke)t. Készpénzzel fizetni a Futapest versenyeken is van lehetőség. Utalni a 16200254-10165942 számlaszámra lehet a nevemre. Akik nem tudnak eljönni - ha ezt legkésőbb a verseny előtt 2 nappal bejelentik - a verseny után visszakapják azt.
A verseny napján a nevezési díj mindenkinek (az előnevezetteknek, a helyszínen nevezőknek és a kedvezményezetteknek is) is egységesen 6000 Ft készpénzben és ezt csak fönt a versenyközpontban lehet befizetni 9-től 10:30-ig.

A versenyközpont: Dunabogdány, Fácános u. 75-77-ben (GPS: 47.79785, 19.01045). Nyitva reggel 9-től. Itt kell befizetni az 6000 Ft -os nevezési díjat annak, aki 19.-ig nem fizette ki, itt van a rajtszámkiadás (akinek nincs), a helyszíni nevezés is és itt van külön férfi / női öltöző és toalett, valamint csomagmegőrzés is.
10:30 után már csak a rajthelyszínen lehet rajtszámot felvenni kizárólag az előnevezetteknek, akik előre utaltak. Ott helyszíni regisztrálás és fizetés már nincs. Néhány csomag megőrzésére itt is van lehetőség a rendezői gépkocsiban.
Felhívom a kocsival a versenyközpontból a rajthoz lemenők figyelmét, hogy - a parkoló fenti, eredeti Google térképén látható - a főút előtt balra nyíló Áprily Lajos utcán ( Kőkereszt dűlőn) - a térképpel ellentétben - nincs átkelő a patakon - tehát teljesen le kell menni a főútig és azon balra még 1 km-t.

Megközelítés:
Autóval Budapest felől:
A versenyközponthoz a 11-es (visegrádi) úton Dunabogdány belterületén a 37km-es táblát 600 m-el elhagyva a jobboldali, a sok beton oszlop közti egyetlen vasvázas (!) villanyoszloppal szembeni Fácános úton, mindig hegyre felfelé (!) 1km-nél. (75-77. szám, GPS: 47.79785, 19.01045)
A rajthoz a 38km-es táblát elhagyva a település utolsó háza (Gondűző étterem és pizzéria - Kossuth Lajos u. 195. GPS: 47.80368, 19.00839) után rögtön (!) jobbra a rév parkolóban találtok elegendő helyet.
Visegrád felől érkezők esetében mindezek a jellemző pontok természetesen eggyel nagyobb táblaszámra érvényesek. A pizzériában (amit mindenkinek ajánlani tudok jó árai és kiváló konyhája miatt) van lehetőség a rajt előtti WC-zésre és állópultos frissítésre is. A parkolóban a tulajdonos kérésére ne a lekövezett, hanem az azon túli füves részt használjátok, hogy az ebédelni érkező éhes vendégek ne higgyék azt, hogy nincs már szabad asztal.

Volán busszal az M3-as metró Újpest Városkapu állomásától induló 880-as járattal, amelyek 8:35 perckor és 9:15-kor indulnak a 7-es kocsiállásból. Jegyelővétel 65 év alatt kötelező - az automatáknál! Az utóbbi buszjáratra a budai oldalról jövők felszállhatnak Szentendrén a HÉV végállomáson is 9:45-ig. (Elérhető a Batthyány térről a legkésőbb 8:58-kor (Margit hídtól 9:00-kor) induló szentendrei (!) HÉV-vel).
A buszról leszállni közvetlenül Dunabogdány végénél a Visegrád-Szentgyörgypuszta nevű megállóban (Kisoroszi rév és Gondűző pizzéria táblánál) kell. A buszmegállóból a talajon kék színnel jelölve a rajt vízszintesen 200 m-re van, a versenyközpont egy meredek ösvényen felfelé 700m, a főút túloldalán az erdőbe vezető utcában. A buszok az indulásuk után 1:15'-el érnek a helyszínre, tehát, aki csak a 9:15-össel indul még az is kényelmesen eléri a rajtot. Az ezzel a busszal érkezők viszont már csak a rajt helyszínén tudnak rajtszámot felvenni 10:30-tól és ezért ezzel már csak azok jöjjenek, akik már kifizették a nevezési díjat. Az Esztergom felől érkezőknek az onnan legkésőbb 9:35-kor induló járatra érvényesek mindezek.

Rajthelyszín: a parkolótól, illetve a buszmegállótól számítva 200m-re van a főút túloldalán az erdőbe vezető úton (Áprily völgy) - a versenyközpontól gyalog lefele indiánösvényen 600m, kocsival körbe pontosan 2 km távolságra van.

Útviszonyok: kizárólag jól futható, széles földutak, hatalmas fák végig zárt lombkoronája alatt a Dunakanyar hűvös, legészakibb oldalán. A rövidtáv ki sem mozdul a felső képen látható, impozáns patakvölgyből.
Száraz időjárási körülmények mellett - a több részen található murvás felszín miatt - nem ajánlott a tereptalpú futócipő használata, csak eső, vagy ázott talaj esetében.
A verseny minden időjárási körülmények közt meg lesz tartva - esőnap nincs.

Rajt: 11 órakor tömegrajtolással. Kérek minden futót, hogy lehetőleg futássebességének megfelelően álljon be a rajtzónába - leginkább a gyors rövidtávosok előre. Mindkét táv minden szakaszán bőven van előzési lehetőség, miután a pályák minimum két nyomvonalasak, de általában teljes szélességben futhatók, ahogy az a fenti képen is látható.
Miután nem chip-es időmérés lesz, ezért a rajtszámot mindenkinek elől, jól látható helyen kell viselnie, mivel a futók azonosítása a rajtszámok vizuális leolvasásával történik és akinek az nincs beregisztrálva, vagy nem azzal a számmal fut, amit megadott, azt a számítógép nem tudja azonosítani a nevével és ezért nem kerül be az eredménylistába. Aki elfelejti elhozni a lejelentett rajtszámát az legalább a rajt előtt kérdezze meg, hogy a célba érkezéskor be tudja mondani, vagy kérjen egy másikat.

Frissítés: 3, 9, 11km-nél és a célban. Víz, icetea, szőlőcukor és banán.

A helyezéseket a befutási sorrend határozza meg függetlenül attól kinek rövidebb / hosszabb a nettó futásideje. A rajtot lekéső futók nem kapnak időjóváírást és azok sem, akik hosszabb utat tesznek meg. Akik viszont lerövidítik a távjukat, azok kimaradnak a díjazásból és az eredménylistából. A megnyert trófeákat azokhoz is eljuttatjuk, akik nem tudnak megjelenni az eredményhirdetésen.

Az eredményhirdetés fent a versenyközpontban a focipályán lesz, a rövidtávnak 13 órakor (nekik addig még egy pizza elfogyasztására is van idejük a célban), a hosszútávnak a teljes mezőny beérkezésétől függően kb. fél órával később. Ott fent a befutólista ki lesz téve, akárcsak ezen az oldalon. A központban szalámiskenyér, édesség, hideg üdítő és sör is várja a befutókat, valamint ingyenesen megtekinthető mind a futóknak, mind családtagjaik részére a középkori bástyában található fegyver és kisplasztikai gyüjtemény, valamint a piramisban levő kifestett egyiptomi sírkamra-szarkofág-koporsó együttes és a föld alatti multikulturális bemutató is.
Felfelé lehetőleg telekocsikkal gyertek, illetve akiknek még maradt egy kis ereje, azok a parkolóból az erdei úton (700m) gyalogosan jöjjenek fel a versenyközpontba, mert közvetlenül az előtt csak kb. 20 kocsinak van kényelmesen parkolóhely - a többi autó kénytelen legalább egy kanyarral feljebb menni - ott bőven van hely. Kocsival persze könnyebb.

Július 20.-án és 21.-én hívható rendezői telefon: 06-30-234-7518



A rövid táv pályarajza - a terepen citromsárgával felfestve és "R" betűvel jelölve (a gpx track a képre kattintva letölthető)

A táv felfelé a patak partján halad 2,5km-ig (ebből az utolsó 300m a mindkét táv legemelkedősebb része), ahol egy T elágazást elérve jobbra fordul (az ottani tábla szerint Pap-rét felé), majd egy nagyjából egyenes 1 km után jobbra visszakanyarodik és egy 500 méter hosszú, vízszintes alsóbb csapáson keresztül egy éles balkanyarral visszacsatlakozik a cél felé lejtő patakparti útra. (A rajz a https://turistautak.openstreetmap.hu/gpxnz.php - gpx nézegető oldalon hibátlanul működik attól eltekintve, hogy azon az ott látható szintrajz csomó nemlétező beszakadást és kiemelkedést tartalmaz - itt alul látható a valóság.)


A hosszú táv pályarajza - a terepen narancsvörössel felfestve és "H" betűvel jelölve (a gpx track a képre kattintva letölthető)

A hosszútáv a rövidtávval közös patakparti 2,5km után a T elágazásnál balra (az irányjelző tábla szerint Tahi felé) megy, majd 200 m után egy hármas elágazás középső útján folítatódik nagyjából vízszintesen a hegy oldalában a 6. km-ig. Ott egy Y elágazás jobboldali szárán 2 km-en keresztül felmegy a hegy tetejére (8. km). Onnan jobbra fordulva halad a hegy túlsó, nagymarosi oldalán, majd elkezd ereszkedni egészen vissza a T elágazásig (11km), ahol balra lefele fordulva visszatér a patakvölgyi útra a célig.

Nevezés


EZEN A FELÜLETEN MEGADHATJA A NEVEZŐ(K) ADATAIT: A KÜLDŐ SAJÁT NEVE ÉS MAIL CÍME KÜLÖN RUBLIKÁBAN, AZ ÜZENET ABLAKBAN PEDIG (AKÁR TÖBB NEVEZŐ ESETÉBEN IS) A FUTÓ(K) NEVE, SZÜL. ÉVE, TÁVJA, RAJTSZÁMA, ÖTPRÓBA AZONOSÍTÓJA, AMI ADATHALMAZ AZ ABLAK LÁTHATÓ MÉRETÉN TÚL IS TERJEDHET.


A 2023-as versenyről:
- Először szeretném megköszönni, a szervezést, az élményt, az egész napot. Első alkalommal voltam és
  nagyszerű volt minden, jövőre is biztos megyek. M-N.A.
- Köszönöm Neked, hogy újra megrendezted a Futabudát. Szerintem a hazai versenyek közt egy igazi   unikum. Tényleg nagy élményt jelentett a pálya, élveztem minden percét és kilométerét. L.L.
- Nagyon jó volt a verseny, a pálya, a fincsi hideg frissítők, szendvicsek, gyerekeid nagyon aranyosak, köszi   mindent, én jól éreztem magam! A sírkamra is szuper! H.Sz.
- Köszönöm a verseny megrendezését és lebonyolítását! Nagyon élveztem, és remélem jövőre is ott lehetek!   Sz.Á.
- Nagyon jó volt a verseny, kiváló szervezés! B.L.
- Nagyon SZUPER volt a verseny! Nagyon jó a pálya! Nagyon készségesek voltak a gyerekeid, a segítőid.   Nagyon megfelelő volt az ellátás is. O.K.
- Örülök, hogy részt vehettem a versenyen, nagy élmény volt. Viszont utána a "csak 700 m" a házadig   nagyon húzós volt, a maga legalább 30%-os emelkedőjével??. Remélem, találkozunk jövőre is a versenyen,   vagy még előbb, ha a barátaimmal sikerül eljutnom hozzád egy barlanglátogatásra. Cz.G.
- Köszönöm szépen..szuper volt...nagyon jó a terep...jövőre is megyek. G.S.
- Nagyon szépen köszönjük a szervezést, a jól futható, árnyékos futópályát, a gyönyörű érmet, a frissítést, és az igazi, családias hangulatot. Köszönjük a lehetőséget, hogy bejárhattuk, és megcsodálhattuk az egyedülálló múzeumodat, és talán mondhatom azt, hogy az életművedet. Egyik ámulatból estünk a másikba. Már a rajtszám, és kupagyűjtemény önmagában is egy aktív, eredményes, tiszteletre méltó életvitelt tükröz, ám ezek mellett még az építmények, a mérnöki munka, a rajzok, az egyedi gyűjtemények teljesen elvarázsoltak bennünket. Köszönjük családtagjaidnak, és a segítőknek is, hogy az időtöket energiátokat a verseny lebonyolítására áldoztátok. Szerintem minden perc megérte. Nagyon jól éreztük magunkat R.O.

A 2022-es versenyről:
- Gratula, jó verseny, jó szervezés, super terep, nagy élmény.. Grafika csúcs. L.M.
- Nagyon szépen köszönöm a szervezést és a fáradozásod. Szuper jó volt a pálya, és az egész verseny   hangulat. Ha jövőre is lesz verseny, szeretnék részt venni rajta :-) R.O.
- Szuper a pálya jól futható, edzés kell hozzá, jövőre is megyünk, minden jót. M.L.
- Nagy élmény volt a verseny, örülünk, hogy segíthetünk. A pálya csodaszép volt, nagy élmény volt futni, a   külön öröm, h még dobogón is voltunk. A telkedről nem is beszélve, csak sok idő nem volt most élvezni.   K.B.
- Köszi a listát és a szervezést, nekem nagyon tetszett a verseny, a versenyközpontról nem is beszélve,   Tutankhaton-t most láttam csak először... :-) B.Sz.
- Köszönjük a versenyt a jó pályán! Üdv. és jövőre is ott a helyünk! K.A.
- Elösször is köszönöm a verseny megszervezését, nagyon jó pálya volt. V.I.
- Köszönöm szépen! Nagyon jó kis verseny volt! Tényleg gyönyörű és hangulatos az útvonal, igazán egyedi   élmény volt és remélhetőleg jövőre újra sikerül eljönnöm! T.Á.
- Jó kis futás volt, a jövő évit is tervezem. K.I.
- Köszönöm szépen, hogy megszervezte ezt a napot. Én nagyon jól éreztem magam. És nagyon élveztem a   terepet is és nagyon szép volt a táj is. Az érmek is nagyon szépek. Nagyon hálás vagyok ezért a versenyért.   S.Zs.
- Köszönöm az élményt, nagyon tetszett a pálya, jól éreztem magam a futók baráti társaságában! Külön   köszönöm áldozatos munkádat és a laza eredeti "fülöpjózsis" feelinget! Jövőre újra itt leszek! L.L.
- Köszönjük a szervezést, nekünk tetszett a verseny, az útvonal pedig kifejezetten gyönyörű volt!
- Köszi a szervezést, nagyon jó útvonalat jelöltél ki. K.I.